Négy űrhajóssal, köztük egy egyesült arab emírségekbeli asztronautával elindult a Nemzetközi Űrállomásra (ISS) a SpaceX űrhajója.
Szerző(k): Varga Csenge13 év után először választottak űrhajósokat Japánban. A kitüntetést egy fiatal orvosnő és egy világbanki alkalmazott kapta az előképzettség nélkül jelentkezők közül.
Szerző(k): Varga CsengeKikötött az űrállomáson az orosz űrhajó, amelynek fő küldetése az ottrekedt legénység visszaszállítása a Földre – közölte a Roszkoszmosz. 1967 óta ez volt a Szojuz-család 190. dokkolása.
Szerző(k): EconomxAz amerikai űrhivatal (NASA) által kifejlesztett technológia is segített a Törökországban és Szíriában pusztító földrengés romok alatt rekedt áldozatainak mentésében.
Szerző(k): EconomxAz amerikai védelmi minisztérium kutatásokért felelős részlege (DARPA) és az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) olyan nukleáris meghajtású hajtóművet tesztel, amely segítségével 2027-ben négy hónap alatt eljuthat majd egy űrhajó a Mars bolygóra.
Szerző(k): EconomxHa minden jól megy 50 év után rövidesen újra újra ember juthat a Holdra. A feladat nem kevesebb, minthogy ott vizsgálatokat végezzenek, és geológiai mintákat hozzanak a Földre. De van egy csavar is a történetben. Itt a NASA terve!
Szerző(k): Hegedűs SzabolcsAz újonnan felfedezett exobolygóval nem csak az a baj, hogy 41 millió fényévnyire van: a felszíni hőmérséklete alapján legfeljebb pizzasütésre lenne alkalmas. Egy év pedig mindössze 2 napig tart az égitesten.
Szerző(k): Hegedűs SzabolcsA Hold felszínét 130 kilométerre közelítette meg az Orion űrhajó hétfőn a kora reggeli órákban, ezt követően folytatja útját a Holdon túl.
Szerző(k): Szász Péter